Missguided

Missguided

Natin Passi alapította, az elsősorban a fiatal korosztályban népszerű, angol Missggided divatmárkát 2009-ben.

A viszonylag fiatal, elsősorban az on-line vásárlásra specializálódott divatcég fejlődése igen dinamikusnak mondható. A Missguided kezdetekben elsősorban az Egyesült Királyságban, később az Egyesült Államokban majd Ausztráliában, valamint Franciaországban és Németországban is terjeszkedni kezdett.

Az olykor kiszámíthatatlan gazdasági és marketing döntések ugyanúgy jellemzik a divatcéget, ahogyan a híres emberek bevonása a népszerűsítő kampányokba. Remek példa erre 2014-ben a Missguided, Nicole Scherzinger énekesnővel való együttműködése, mely egyesüléssel a Missguided fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelték meg. Érdekesség, hogy a 40 darabból álló ünnepi kollekciót maga Scherzinger tervezte. A későbbiekben a népszerű R&B énekesnő, Pia Mia is részt vett a divatcég kampányában.

2016-ban ügyesen kihasználva egy valós piaci rést, a Missguided egy 19 darabból állt menyasszonyoknak és koszorúslányoknak szánt kollekcióval rukkolt elő, a gyönyörű, trendi és megfizethető darabok nagy sikert arattak.

Ugyanebben az esztendőben a női ruházati vonalat Pamela Anderson erősítette, míg a fürdőruhakollekcióhoz Amber Rose amerikai modell és énekesnő állt modellt. A következő esztendő sikeres kollekciójában Jourdan Dunn brit szupermodellt láthattuk.

2017-ben a Missguided megcélozva a szépségipart, kiadta első illatát a gyümölcsös-virágos Babe Power-t, mely az erőteljes on-line, közösségi kampánynak köszönhetően pillanatok alatt elérte a tizenéves korosztályt. Az erő, a nőiesség és a fiatalos lendület egyszerre van jelen a bájos-játékos kompozícióban, mely Beverley Bayne parfümőr kezei közül került ki. A markáns, friss és változatos gyümölcsös jegyek mellett a narancsvirág, a bazsarózsa és a jázmin virágos akkordjaiban is gyönyörködhetünk. A lezárásban az édes vanília, a cukorka valamint az érzéki pézsma és a borostyán is helyet kap.

A Missguided napjainkra közel 10 különböző, izgalmas illatkompozíciót jegyez, melyeket jellemzően Julie Pluchet, Celia Orozco Cirimbilli és Beverley Bayne parfümőrök készítettek el a leginkább még mindig a ruházati termékeiről ismert lendületes divatcég számára.

loader
Facebook Instagram